Termékek Menü

Kiderült, mikor hat a legjobban a kávé

Kiderült, mikor hat a legjobban a kávé A kávé fogyasztás leggyakrabban a reggeli órákra koncentrálódik. Azért nyitjuk a napot egy csésze forró kávéval, hogy lendületesen lássunk neki a napi teendőknek. Pedig bebizonyosodott, hogy nem ébredést követően, hanem délelőtt lenne hasznos kávét inni

Amerikai tudósok szerint a legjobb időpont egy kávé elfogyasztására a délelőtt fél 10 és fél 12 közötti időszak. A magyarázat szerint azért, mert a kortizol nevű hormon szintje, mely szabályozza a szervezet belső óráját, és elősegíti az éberséget, közvetlenül az ébredés után, illetve az azt követ órában is magas, általában reggel 8 és 9 óra között van a csúcson. Éppen ezért a legjobb, ha ezt követően iszunk meg egy csésze kávét, amivel elősegítjük a további kortizoltermelést - magyarázta egy brit lapban Steven Miller neurológus.

A szakember arra is felhívta a figyelmet, hogy ha akkor visszük be a szervezetünkbe a koffeint, amikor a kortizol szintje egyébként is magas, az koffeintoleranciát okoz, ennek következményeképp pedig a reggeli kávé kevésbé lesz hatékony, és a nap folyamán újabb és újabb csészékkel kell legurítanunk, hogy éberek maradjunk. A megjelölt ideális időszak persze az átlagra vonatkozik. Azoknál, akik korábban vagy később szoktak kelni, egyénileg kell kiszámolni: az ébredés időpontjához még 2 és fél órát kell hozzáadni.

Fogyaszd Te is délelőtt a MAKKA instant kávékat! Élvezd a 100% arabica kávé zamatát és a fozzáadott plusz alapanyagok közérzet javító hatását. Ganodermás kávé, zöld kávékollagénes kávé, gyömbéres vagy rost kávé? Neked melyik a kedvenced?

Ha Te is a kávé szerelmese vagy, próbáld ki a MAKKA instant kávékülönlegességeket is. A MAKKA Kávéa 100% arabica instant kávé mellett további jótékony hatású komponenseket is tartalmaznak.

Forrás: http://www.nlcafe.hu/eletmod/20131108/kave-legjobb-dopont/?

 Kép: http://hirportal.sikerado.hu

Tartalomhoz tartozó címkék: tudastar kávé
blog comments powered by Disqus
Árukereső.hu Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz
Olcsóbbat.hu