Hihetetlen, hogy az a sárga fűszerpor, mellyel úgy-amúgy normális körülmények között vigyázni kell, mert mindent sárgára fest, a fogakat hófehérré varázsolja.
Ez a kiváló és sokak által kedvelt fűszer igencsak jótékony hatással van az egészségünkre is. Csökkenti a gyulladásokat, fertőtlenítő, rákölő tulajdonságai vannak és az agyat is védi az öregedéstől. Ha tehetjük, használjunk ételeinkbe minél többet a sárga porból. Az sem elhanyagolandó tény, hogy arcpakolásként is megállja a helyét: kisimítja a ráncokat, nyugtatja a bőrt, és összehúzza a kitágult pórusokat.
Készítsünk belőle csodatevő pakolást: keverjünk össze egy fél evőkanál port egy kevés vízzel, míg pépes állagot nem kapunk, majd a masszát kenjük fel az arcunkra. Vigyázzunk, hiszen, ha több időt a bőrünkön hagyjuk, sárgára festi azt.
A kurkuma egyedül a száj belső üregét nem színezi el. Használata ajánlott azoknak is, akik ínybetegségekkel küzdenek, hiszen kiváló gyulladáscsökkentő hatása van. Ezen kívül pedig elpusztítja a fogszuvasodást okozó baktériumokat is.
Egy fél evőkanál kurkuma port keverjünk el egy kis vízzel, majd a keletkezett pasztát tegyük rá a fogkefére és mossunk vele fogat hagyományos módon.
Forrás: twice.hu
Megrendelem a kurkuma kapszulát!