Termékek Menü

Az Alzheimer-kór kialakulását jelzi előre egy új amerikai vérvizsgálat

Az Alzheimer-kór kialakulását jelzi előre egy új amerikai vérvizsgálat Az Alzheimer-kór kialakulását jelzi előre egy új amerikai vérvizsgálat, amely a vérzsírok szintjéből 90 százalékos pontossággal kimutatja, kialakul-e a betegség három éven belül.

Az Alzheimer-kór kialakulását jelzi előre egy új amerikai vérvizsgálat, amely a vérzsírok szintjéből 90 százalékos pontossággal kimutatja, kialakul-e a betegség három éven belül.  A világon körülbelül 44 millió ember él demenciával, 2050-re számuk várhatóan megháromszorozódik.

Az Alzheimer-kór már több mint egy évtizeddel a tünetek megjelenése előtt megtámadja az agyat – idézi a BBC hírportálja a Nature Medicine tudományos lapban megjelent tanulmányt. Az orvosok szerint a gyógyszeres terápiák azért sikertelenek, mert a betegeket túl későn kezdik kezelni. A kórt kutató orvosok szerint ezért igen lényeges, hogy a kockázatot előre jelző tesztet dolgozzanak ki. A Washington állambeli Georgetown Egyetem tudósai egy öt éven át tartó vizsgálat elején 525, hetven éven felüli önkéntestől vettek vérmintát. Három évvel később kiválasztották közülük azt az 53-at, akiknél Alzheimer-kór vagy enyhe kognitív zavar alakult ki, és összehasonlították a leleteiket 53 olyan résztvevőével, akik továbbra is teljes mentális egészségnek örvendtek. Az enyhe kognitív zavar az idős embereknél a gondolkodási képességek és a memória gyakran fellépő nehézségeit takarja. A két csoport leletei között különbséget találtak tíz lipid, vagyis zsír szintjében. Amikor a többi vérmintát is elemezték, a tíz lipid értéke előre jelezhette, mekkora eséllyel lépnek fel a páciensnél mentális zavarok a következő években. Howard Federoff, a Georgtown Egyetem Orvosi Karának neurológusa elmondta: óriási az igény a tesztre, ám mielőtt a klinikai gyakorlatban használatba vehetnék, nagyobb létszámú vizsgálatoknak kell igazolni az eredményeket. A vérvizsgálatban rejlő összes lehetőséget sem tárták még fel. Egyelőre annyit tudnak, hogy három évvel jelezhető előre a demencia, jelenleg azonban azt kutatják, korábban is kimutatja-e a teszt a lappangó kórt. Nem világos az sem, mi okozza a vérzsírok szintjének változását, lehetséges, hogy az agyban korán bekövetkező változások miatt kialakult üledékről van szó, mely az agysejtek membránjának leépüléséből keletkezhet.

A klinikai vizsgálatok az Astaxanthin vörösvérsejtekben található amyloid béta-peptidekre gyakorolt hatását is elemzik, melyek az Alzheimer-kór biomarkereinek minősülnek.  Az Alzheimer összefüggésbe hozható az agyban található amyloid béta-peptidek felhalmozódásával. A peptidek patogén szerepe az agyban eléggé figyelemre méltó jelenség. Kiko et al feltevése szerint az amyloid béta-peptidek plazmája az RBC-vel van kapcsolatban, és annak vérben történő áramlását befolyásolja. Az ennek alapján végzett kutatás azt mutatta, hogy a peptidek oxidációs károkat okoznak úgynevezett hidroperoxilok (PLOOH) formájában, amely az RBC membránsérülés egy speciális markere. A double-blind (kettős vakságú), placebóra épülő emberkísérlet azt vizsgálta, hogy az Astaxanthin természetes étrendkiegészítő formájában történő bevitele (azaz antioxidánsként) befolyásolja-e az RBC PLOOH jelenséget.

KÉP és SZÖVEG FORRÁS: faceporartal.hu

Tartalomhoz tartozó címkék: tudastar astaxanthin
blog comments powered by Disqus
Árukereső.hu Árukereső, a hiteles vásárlási kalauz
Olcsóbbat.hu